"Az olimpusi közömbösség, mely a vitorlázó sajka fölött mosolyog: megnyugtat, fölemel és megtisztít. Az örökké zúgó nagy szinfónia hatása alatt megváltoznak fogalmaid az élet értékeiről. Amit nagynak, fontosnak és fájdalmasnak láttál, azon mosolyogni tudsz egy csillagos éjszakán.
Kicsi dolgok pedig megnőnek.
A fehér pillangó, mely együgyűen és reménytelenül libben húsz mérföldnyire a parttól, az elveszett élet tragikumával hat rád. A kecses ív, melyben a halászmadár az árbócod kürül suhan, a művészeti tökéletesség fogalmával ajándékoz meg. A parti ház ablaka, melynek derengő fénye éjjel visszatükröződik a fekete vízben, ifjúkori emlékek erejével markol a szívedbe. Az esti csillag, mely a távoli szirt fölött fénylik, lázba ejt, mint a hieroglifa, mely a teremtés titkát hirdeti." (Herczeg Ferenc: Szelek szárnyán, 1905)