Olyan pihentető és nyugis volt az első 2 hetes vitorlás túránk, hogy a második héten már a blog írás is elmaradt... Az emlékek megőrzése kedvéért - mielőtt az újabb vitorlás túrák krónikájába kezdenék - azért most néhány sorban összeszedem az utolsó napok eseményeit... 

Milna mély öbléből kihajózva, délelőtt kellemes szélben vitorláztunk Brac északi oldalán, majd a Lucice öbölben egy éttermi bójára kötöttünk. Még csak kora délután volt, de a türkiz kék víz, az öböl szépsége és a csodálatos napsütés marasztalt minket. Fürödtünk, búvárkodtunk, napoztunk, söröztünk egész délután. Föci itt szerezte bokasérülését egy fejesugrás közben, amivel különösebb gond nélkül élvezte tovább a hajózást... A 2016-os szezon feltehetően utolsó kellemesen meleg délutánját nyertük meg Brac zöld szigetén. Este elindultunk levacsorázni a bója díját, de tartva az átveréstől, csak a minimális mennyiséget rendeltünk, majd megbántuk... 

Másnap 20-25 csomós szélben vitorláztunk át Hvar szigetre, Stari Gard városba. Az új kikötő egyik muringos helyére álltunk. Nagyon megszerettük a városkát az új és szép kikötővel és a közeli gyorsétterem szöszi pincérnőjével együtt. Már lement a nap, amikor egy 30-40 métere motoros yacht kedvéért több hajót átkötöttek a helyéről. A kikötő teljes 5 fős személyzete és a hajó 8 fős legénysége egy jó fél órás manőver és egy elvágott móring kötél árán bezsúfolták a partfalra a szuper yachtot a vitorlás hajók közé, csak azért hogy a valakik kis városka látképe mellett töltsék az estét. Szerintünk senki sem lépett partra a hajó utasai közül (szemlátomást 2 fő), miután reggel az egész szigetet felébresztő kürtszó mellett elhagyta a kikötőt.

Csütörtökön elindultunk visszafelé. Borús, esős időben motoroztunk és fröccsöztünk ÉNy-i irányba. Késő délután Rogoznica városi partfalára álltunk. Séta, kocsma, haltál vacsorára...

Péntek reggel a halpiacon vásároltunk friss halat amit Föci megpucolt a hajó mellett és a hűtőbe került. Tovább indultunk Sibenik felé, az idő picit szebb lett mint tegnap, de fürdésre már nem szántuk rá magunkat. A halat tepsiben megsütöttük és a legfinomabb ebédünk lett belőle...

Az Adriával együtt búcsúztattuk az idei nyarat, amikor délután a kikötőben még a nap is kisütött. Nekünk sajnos idén utoljára ezen a csodálatos tengerparton. Ezúttal októberben és vegyes időjárásban vitorláztunk a tengeren, viszont 2 hétig! Az itt töltött idő csodálatos volt. Szomorú szívvel, de örök emlékkel és élményekkel feltöltődve indultunk hazafelé.

Néhány pillanat ezek közül:

Brac, Lucice öbölben, az utolsó csodálatosan meleg délután:

Stari Grad, ide még biztosan visszatérünk (sajnos a szösziről nincs fotóm):

Vizes és hideg menet fröccsel Rogoznica felé....:

Rogoznicán újra kisüt a nap:

Az otthoniak bosszantása miatt a fotó kedvéért még a pólónkat is levettük... azért a nadrágok árulkodnak... búcsú fotó a Sibeniki marinában péntek délután:

Reggel pihenőnap mellett döntöttünk. Mindenképp délnek akartunk indulni és nem sok értelme lett volna 20-25 csomós szembe szélben küszködni, ráadásul esőt is ígértek mellé. Reggeli, ebéd, csendes pihenő és egy kiadós délutáni séta után nyugovóra tértünk.

Éjszaka erős zivatar söpört végig felettünk. Reggel, a fedélzetre lépve reggel már tisztább égbolt fogadott minket. Változó szélre, helyi zivatarokra számítva, viszonylag nyugodt tengeren indultunk Brac sziget felé, ahol Milna falu lett a cél. Zlarin mellett a nyílt tengerre motorozva vitorlát húztunk. 12-16 csomós szélben, kellemes tempóban vitorláztunk dél felé. A vészjósló fekete felhők egész nap kísérték utunkat. Egyszer már a viharruhát is felvettük, de fél órával később, a rövid napsütéses időszakban még fürdeni is tudtunk egy kellemes öbölben.

Tovább hajózva, Milnától néhány mérföldre azonban utolért egy erős zivatar. A szél 10 perc alatt 0-ról 30 csomóig erősödött, az égi áldás vízszintesen locsolta a kokpitot, a tenger fehér habokkal háborgott körülöttünk. A látótávolság annyira lecsökkent, hogy nem láttuk az öböl bejáratát, sőt a közeli zátonyt sem, ezért inkább a nyitottabb, biztonságosabb vízen vártuk a vihar enyhülését. Szerencsére amilyen gyorsan jött, úgy el is ment. 1 óra múlva már a Milna-i partfalhoz kötve szabadultunk meg a vizes ruháinktól, illetve ittuk meg a manőver slukkot. 1 órácskára még a nap is ismét kisütött.

Pizza és csevapcsicsa után, szemerkélő esőben sötétedett ránk a hajón. Nem kellett altatódalt énekelni...

A baljóslatú naplemente egy 90 méteres luxus yachttal az öbölben, Zlarin:

Barátkozunk a helyi erőkkel:

Az felhő, ami szó szerint ránk szakadt: (később már nem a fényképezéssel voltunk elfoglalva)

Megérkezés Milnára sok más viharvert hajóssal együtt:

Reggel Zoli volt a kormányosunk egészen a Sibeniki benzinkútig, ahol pótoltuk az eltelt két szélcsendes napon eltüzelt gázolajat. Sikerült hibátlanul beállni a helyünkre, a hét végére a csapat már profi módon kezelte a kikötő köteleket. Reggeli után a távozók pakolásztak, a maradókkal pedig nekiláttunk a hajótakarításnak. A szomorú búcsú után éppen végeztünk az egyébként nem is olyan kis munkával, amikor megérkezett Tibor és Csabi.

Természetesen az új legénységet behűtött sörrel fogadtuk, majd a tengeri herkentyűs ebéd után ki is hajóztunk a közeli Zlarin, eredetileg korall halászok lakta település öblébe. Fürdőzés és séta után, a tengeri herkentyűs vacsora következett. Az egyszerű falucska eldugott, üres éttermében ettem a legfinomabb polipsalátát. Volt az asztalon tengeri sügér, vegyes kagylótál és tenger gyümölcse spagetti is. Mindenki maximálisan elégedett volt mindennel. Itt is nyilvánvalóvá vált, hogy nem csak a felkapott, frekventált helyeket érdemes látogatni.

Rövid séta és a már megszokottan izgalmas sötétben dingizés után tértünk vissza Frodóra, ahol ma sem kellett altató dalt énekelni...

A szikla csatornán befelé:

Tankolunk:

Búcsú fotó:

Reggeli után kimotoroztunk az öbölből, majd Vis sziget nyugati csücskét kerülve egyenesen Primosten felé fordítottuk a hajónk orrát. Gyenge köd ült a sima tengeren, szellőnek nyomát sem láttuk sehol. Ahogy távolodtunk a szigettől, a nap egyre jobban égetett, átforrósította minden porcikánkat. A 30 mérföldes táv felénél már csak tengert meg egy másik vitorlást láttunk a horizonton. A forróságban nem tudtunk ellenállni a sötétkék, tükörsima víz csábításának. Sodródásba raktuk a hajót, és sorban ugráltunk a 100 méter mély vízbe.

A kellemes fürdőzés után folytattuk utunkat a szárazföld felé. Délután három óra körül láttuk meg Primosten festői óvárosát a kicsiny félszigeten. A hajókonyhában éppen elkészült a konzerv ebédünk, amikor bóját választottunk - az eddigi tapasztalatokból tanulva - a motoros hajóktól jó messze. Ebéd után a legénység sportosabb fele búvárkodni indult, én a másik felével szundítottam egyet.

Este nekivágtunk az óváros felfedezésének. A hegytetőn álló templomtól néztük a naplementét, körbe sétáltuk a kicsiny szigetet és a közeli strandokat. Végül ittunk egy kör sört a többi yacht mellett a városi partfalon, miközben friss élményeinkről beszélgettünk, és a hét vége, a búcsú szomorú gondolatát sem tudtuk már magunktól távol tartani.

Távolodunk Vis-től, éget a nap, tükör sima a tenger:

Az útvonalunk:

 Megérkeztünk Primosten-be:

Naplemente a város tetejéről:

8 óra körül elengedtük a bóját, és átálltunk a benzinkúthoz. Amig tankoltunk, Csabi elszaladt friss pékáruért. Az öbölből kifelé hajózva, a legénység éhesebb fele meg is reggelizett. Az időjárás ma is - ahogyan egész héten - csodálatos, az előrejelzésen szinte csak a dátumot írják át. Így viszont szél szempontjából a forgatókönyv is minden nap hasonló: dél körü kezd értékelhető szél fújni, ami a nyílt vizen délutánra 12-16 csomóig erősödik, viszont 4 óra körül már érezhetően gyengül, este pedig tükör sima tengeren, szinte meg sem moccan a hajónk. Éjszaka változó erősségű, hűvös parti szél fúj a tengerről felszálló melegebb levegő helyére.

A zöld fenyőerdővel borított gyönyörű szigetet elhagyva, Komiza lett a mai uticélunk. Bár Vis szigetet már 3-szor körbehajóztam, és több horgonyzóhelyet is jól ismerek, az átkelés Korculáról mindenképp újdonság volt. Tapasztaltabb hajósoknak a két sziget közötti 18 mérföldes út nyilván nem távolság, de nekem azért nagyon izgalmas volt. Félút környékén húztuk ki a vitorlákat. A szelet erősen szorítva éppen az egyik legszebb horgonyzóhely felé tudtunk hajózni 3-4 csomóval, de nem sokkal előtte vitorláink összeestek, még csapkodni sem maradt kedvük a szélcsendben. Bemotoroztunk, rákötöttünk egy bójára, és sorban ugráltunk be a vízbe. Délután erősödő szélben vitorláztunk a déli oldalon Komiza felé. 

Ezúttal időben érkeztünk, volt szabad bója bőven, sőt még a partfalra is álhattunk volna. Kellemeset sétáltunk, majd nagyon finom, fatüzelésű kemencében sült lasagne-t és pljeskavica-t vacsoráztunk. Zolinak és Csabinak még a hegyen álló templomhoz is volt energiájuk felgyalogolni.

Éjszaka a szomszéd motoros yacht lengyel legény- és leánysága hangoskodott, őket váltotta az elég erős, 22-24 csomós szél zenéje a sok hajó állókötélzetén. Reggelre kelve minden elcsendesült, komótosan készülődtünk. Kihasználtuk a kikötő kényelmét, zuhanyoztunk, bevásároltunk, interneteztünk. Ittunk egy kávét a strandon, Csabi még fürdött is, délben dobtuk el a móring kötelet.
Korcula sziget déli csücskét megkerülve, Vela Luka lett a kijelölt cél. A sziget külső felén motorozva bal oldalon a nyílt tenger szépségében, jobb oldalon a zöld szigetben gyönyörködtünk. Egy rövid fürdőzős megálló után az utolsó előtti bóját sikerült elcsípni a Vela Luka öbölben.
Csabi nekilátott a különböző babkonzervek hagymás babbá egyesítésének, amit a méreg erős paprikától izzadva, de mégis jóízűen fogyasztottunk. A finom és bőséges vacsora után, természetesen katolikus szilvával ünnepeltük Zoli születésnapját. Otthoni barátainkkal videohívás segítségével sikerült kapcsolatot létesíteni, így a hét felezőből sem maradtunk ki teljesen.
Sötétben tettük vízre a dingit, rövid séta és fagyizás után mindannyian hulla fáradtan dőltünk le kabinban, kokpitban, szalonban, ki-ki tehetsége szerint.

A végtelen nyílt tenger:

Próbálkozunk... egyenlőre sikertelenül:

Barátaink otthon a hétfelezőn:

A legénység a hajón:

Reggel fél hétkor beszedtük a köteleinket, felraktuk a dingit, felhúztuk a horgonyt és már kint a tengeren csodáltuk a napfelkeltét. 50 mérföld hajózást terveztünk erre a napra. Hajnali szellővel vitorlázni is tudtunk Hvar északnyugati sarkáig. Motorozva haladtunk a Pakleni csatornán a város felé, miközben a tavalyi vihar emlékeiről beszélgettünk (ha valakit érdekel, itt a blogon megtalálja). Óceánjáró turistahajók között navigáltunk be Hvar városka elé, majd rövid fotózás után egyből nekivágtunk az átkelésnek Korculára.
Az első szakaszon delfinek csatlakoztak hozzánk, sőt még azt is megengedték, hogy a fotókon túl néhány másodperc videó is készüljön róluk.
Délután 14-16 csomóig erősödő szembe szélben krajcoltunk, még egy kis fröccskölős, hullámzós vitorlás élményt is begyűjtöttünk. A szél nem tartott ki Korrculáig, az utolsó szakaszt a Peljesac csatornán már motorozva tettük meg. A városi partfal foglalt volt, az Aci marinában meg bunkó módon közölték, hogy tele vannak, miközben az üres helyek mellett sok muring kötél is hiányzott. Maradt a B terv, a Lumbardai marina. Jó fél órás sorba állás után éppen befértünk az utolsó helyek egyikére.
Megérkeztünk a legdélibb pontra rövid hajós életünk során! Megittuk a katolikust, megkínáltuk a szomszéd hajó norvég legénységét is!
Taxival mentünk Korculára, városnézés-pizzázás-sörözés-taxizás után hamar nyugovóra tértünk.

Indulás után a tengeren:

Menetben:

Korcula a tenger felől:

Kikötőben:

Reggel a szükség gyors elindulásra kényszerítette a csapatot, mivel a szomszéd hajókról körülöttünk úszkáltak az ausztrál nyugdíjasok és nem akartuk a pumpás wc-t erőltetni. A toalett sorban állás után, menetben reggeliztünk, majd vitorlát bontottunk. Gyenge szélben vitorláztunk Brac sziget északnyugati széléig, ahol a tonhal telepek mellett már motorozva választottunk öblöt. A legbelső csücsökben egyetlen hajóként dobtunk vasat 4-5 m-es vízben, homokos fenékre. Alaposan meghúztuk a horgonyt, majd két oldalra sziklákhoz kötöttük a hajó farát, így forogni sem tudtunk. Mivel csak a miénk volt ez a hely, egybehangzóan döntöttünk: maradunk éjszakára is. Búver szemüveggel megnéztem a horgonyt és úgy határoztam, hogy a várható max. 12 csomós szélben ezúttal eltekintek az egyébként kötelező éjszakai horgonyőrségtől.
Vízre tettük a dingit, felszereltük a motort és 2 turnusban indultunk felfedezni a bejáratnál található, halászok által belakott tengeralattjáró bunkert.
Kellemes fürdőzés és búvárkdás után Csabi fantasztikus bolonyai spagettit rittyentett, amit Zoli nem kevésbé finom gyümölcssalátájával takartunk be. Végül - a gyümölcs vonalon maradva - katolikus szilvával ünnepeltük, hogy végre sikerült a régi terv: egy kedves lakatlan öbölben, biztonságosan lehorgonyozva csak magunkban eltölteni egy éjszakát.
Délutáni szundikálás után közösen csodáltuk az égboltot, ahogyan a nappalból éjszaka lesz. Egy távoli világítótorony fényén kívül semmilyen fényforrást nem láttunk. Milliárdnyi csillag és galaxis látványa mellett - filozófiai témákat feszegetve - igazán élveztük az életünket.

Reggel a Maslinicai étteremnél:

Kifelé az öbölből:

Hajón a ma esti öbölben:

A kikötő kényelmét még kihasználva mindenki fürdött, reggeliztünk és kilenckor behúztok a kikötőköteleket. Még hűvös szellőben, de már napsütésben hajóztunk fel a Krka folyón Skradinig, majd vissza. Délben a komp mögött haladtunk át a Szebenikói sziklacsatornán. A bejáraot egykoron őrző erődítmény mellett motoroztunk ki a nyílt tengerre.

Amikor már égetett a nap, Zlarin sziget egyik lakatlan öblében egyettlen hajóként dobtuk el a görbe vasat, és jól esett a csobbanás a 22 fokososra tippelt tengervízben.
Ide be is szurnám, hogy azért fény derült a hajónk hibáira is: a tengervíz hőmérő szerint 48,5 celsius fokos a tenger, nem működik a sebbeségmérő műszer, így persze a valós szelet sem tudja kiszámolni a szélműszer, a VHF rádió nem kap gps jelet, az első WC pumpálya folyik, stb... Természetesen egyik sem tudja elrontani a hangulatot.
Dulátán háromkor éreztünk rá az indulásar, miután megtelt az öböl körülöttünk horgonyzó hajókkal. Solta szigetét jelöltük meg uticélként, bár nem lehettünk biztosak benne, hogy még világosban sikerül a kikötés. A nyílt tengeren 10-12 csomós szélben még vitorlázni is tudtuk, majd a szakasz végén motorláztunk, végül pont naplemente közben sikerül egy hajókkal kitömött öbölben egy szabad éttermi bójára kötnünk.
Körülöttünk 3 igazi világjáró hajó volt megkötve. Fröccsözés közben sokáig nézegettük a német, svéd és ausztrál lobogó alatt hajozó, hosszú távú tengeri élettformára alkalmas, center kokpitos hajókat.
Az étteremben a legénység többsége grill calamari mellet döntött. Finomat és bőségeset ettünk, de a számlán természetesen érezhető volt az ingyenes bójahasználat költsége is.
Sötétben sétáltunk át a kis halászfaluba, ahol a luxus kikötő és szálloda nagyobb, mint az eredeti, mesebeli település. Milliárdnyi csillag alatt, teljes sötétségben dingiztünk vissza hajónkhoz, Frodóhoz, aki mozdulatlanul várt minket az öböl tükör sima vizén.

Reggel:

Délben:

Este:

Egy év után végre újra az Adrián. Egyszerre volt elérhetetlen és szinte lehetetlen. Legtöbbet a párom vállalt az utunkért, Kati visz mindent otthon, ami nálunk most nem egyszerű, ráaádsul 2 hétig! Itt is köszönöm Neki és Mindenkinek aki segíti ebben. Tehát sikerült, itt vagyunk!
Hajnal 5-kor leptük meg Attikát a titokzatosan ismeretlen új legénységgel... Aki nem ismeri a sztorit, annak csak annyit, hogy igazán hatalmas meglepetés volt!
Három rövid és nagyon hűvös meggálló után, délben értünk a Szebenikói kikötőbe, ahol még a parkolóba megszabadultunk őszi ruházatunktól. Az időjárás a legmelegebb Budapesti nyarat idézte... alig hittük el így szeptember végén.
A már megszokott kötelező problémákkal kezdünk. Volt extrém sorbanállás a pénzváltónál, parkolóhely felkutatás, bevásárlás... de végülis minden sikerült. Este 6-kor kezdtük meg a behajózást (szárazföldi nyelven „beköltözést”). Addig is türelemesen söröztünk a tűző napon, a D móló végénél kihelyzett padon, 2 autónyi csomag és 2 hétre való ellátmány társaságában.
A hajóval való ismerkedés és a rövid biztonság eligazítás után ismertettem Herczeg Ferenc 110 évvel korábbi hajótörvényeit, amivel a legénység egybehangzóan egyet tudott érteni:

„1. A vitorlázást nem szabad utazásnak tekinteni, hanem csak a hajón való tartózkodásnak. Ezért a türelmetlenségnek mindenféle megnyilatkozása tilos.
2. A hajón tilos politikáról, irodalomról és művészetről beszélni.
3. A kikötőkben, hol megfordulunk, nőknek sem tréfából, sem komolyan nem szabad udvarolni.
4. A kosztot és az időjárást csakis dicsérő jelzők kíséretében szabad bírálgatni.
5. Ha valaki közülünk fordítva teszi fel a sapkáját, az azt jelenti, hogy nem óhajt beszélgetni”.

A hajónk egy Dufour 850 az Úr 2006-odik évéből. Kerekítve 12 m hosszú és 7 tonna. Első látásra szerethető. Charter hajóhoz képest, gondozói jó karban tartják, a vitorlázat újnak tűnik, a motorról szinte enni lehetne.
A legénység idén is kiválló. A már rutinos tisztekkel, Föcivel és Krisszel ezúttal 2 hétig maradunk. Csabi, aki egyben a meglepetés, a két „kopasszal”, Lacival és Zolival egyetemben egy hét után kihajózik, őket váltja Tibor és Csabi, így a második héten megint az autóipar nemes képviselői lesznek többségben.
Igazából minden tökéletes itt! Csillagos az ég, a levegő még este is kellemesen meleg, a tenger tükör sima, a hajó meg sem moccan. Talán csak a szél fog kicsit hiányozni, az első pár napban biztosan. Holdvilág teljes hiányában egyenlőre nem próbálkoztunk az éjszakai hajózással, inkább a zsírjában velünk utazó sült oldalassal búcsúztattuk a 0. Napot, majd 10 óra körül nyugovóra tértünk.

Hajnali megálló egy benzinkúton:

A kikötőben:

Bevásárlás:

Kifolyt a pálinka a táskában és csöpög belőle: