Korán keltünk, reggel nyolckor átadtuk a hajót. Minden rendben ment, a charter cég korrekt volt. A műszaki hibát is a lehető leghamarabb javították ki, a felmerülő mentési és kikötői költségeket természetesen ők állták. Megálltunk Biograd-ban szuvenírt vásárolni, 10 órakor indultunk haza. Szerencsés utunk volt, mindenki épségben hazaért este 6 óra előtt.

Egy hét számokban:

• 8 liter pálinka
• 20 liter bor
• 140 liter sör
• 90 liter ásványvíz
• 217 tengeri mérföld
• 50 csomós legerősebb szél

Vélemények a legénység tagjaitól:

Reggel 6 óra után indultunk, több mint 50 tengeri mérföld várt ránk Sukosan-ig. Meg sem álltunk a Murter szigetén található mesebeli lagúnáig, ahol „Csocsó bácsi” Stella Maris nevű, kiváló étterme található. Eleinte eső és búskomor hangulat kísért utunkon, később a napsugarakkal együtt a sör és a pálinka is előkerült, visszatért a jókedv a hajónkra. Az öbölben búvárkodtunk és szinte kézből etettük a velünk úszó halakat.

A finom ebéd után napsütésben engedtük el az éttermi bóját. Sukosan-ig még vitorlázni is volt kedvünk. A kikötőnk benzinkútjánál a szokásos péntek délutáni sorban állás fogadott minket. Szerencsénk volt, minimális szélben problémamentesen tankoltunk és kikötöttünk. Este megkezdtünk a maradék készletek elpusztításával ünnepelni a sikeres túránkat.

A vegyes időjárás és a műszaki probléma ellenére mindenki jól érezte magát. A csapat nagyon jó volt, mindenki a maga módján vette ki részét a közösség életéből és egyformán toleráns volt a többiekkel szemben. Vita és veszekedés nélkül telt el egy hét, ami nagy szó, hiszen 10 ember volt össze zárva egy hajón. Mindenkinek ilyen jó útitársakat kívánunk!

A hosszú éjszaka után fáradtan ébredtünk. Kis bevásárlás, kávézó és vizesblokk látogatás után indultunk északnak, Primostein vagy Tribunj volt a cél. Láttuk a vészjósló zivatar felhőket, olvastuk az időjárás jelentést, ami az előző napokhoz hasonlóan figyelmeztetett a helyi, viharos zivatarokra. Vitorlázni kezdtünk a 20-25 csomós hátszéllel, egy génuával szépen haladtunk.

Hát ez a hátszél elég nagy meglepetést hozott. Megláttuk a tenger feszínén a gyorsan közeledő, egész héten minden napra előre jelzett ”isolated thunderstrom” –ot, azaz a helyi erős zivatart. Szinte nem is volt időnk betekerni a vitorlát, Csabi már be is vette a dedalont, és gyorsan lefeküdt aludni. A többiekkel 50 csomós szélben és szakadó esőben találtuk magunkat. A látótávolság néhány száz méterre csökkent. Még a visszafordulás is felmerült, de végül tovább motoroztunk, hiszen haladnunk kell visszafelé. A szigetek takarásából kiérve, a nyílt vízen 2-3 méteres hullámok vártak minket, igaz az eső és a szél alább hagyott. Olyan érzés volt, mintha egy hatalmas végtelen mosógépbe kerültünk volna, aminek nem tudjuk, hogy mikor jár le a programja. A másfél óra „motorlázásra” található Maslinica mellett döntöttünk, és kiosztottuk a hányó sorszámokat, amit végül csak Ricsi használt fel. Mivel vízálló fényképező eszközünk nem volt, ráadásul nem is a fotózás volt a legfontosabb, a legkeményebb pillanatok előtt ez a fotó készült a közeledő viharról:

Később pedig csak ez a fotó készűlt a szalonból, amin sajnos a tenger állapota nem látszik:

Mindannyian tengeri betegek lettünk, amiért az esti italozás is részben okolható. Nagyon lassan ment az idő. Gyakorlatilag 3 óra alatt csak 20 perc telt el, percenként néztünk a navigációs programot, hogy mennyi van még hátra a mosógép programjából… Délben értünk Maslinicához, ahol épen befértünk a kikötőbe, mert egy vitorlás verseny résztvevőinek sok helyet lefoglaltak, sőt mások sem bírták a 3-4 méteres hullámokat.

Délután csendes pihenőt tartottunk a szakadó esőben, este vacsorázni mentünk a mostanra már kedvenc éttermünkbe, ahol szintén asztalt kellett foglalni a vitorlás verseny miatt. Reggel 6 órai indulást beszéltünk meg. Elintéztük a papírokat a recepción és mindenki korán lefeküdt aludni.

Reggel bevásárlás, halpiac, capuccino és vizesblokk látogatás után terveztük a horgony felhúzását, de az első fázisában elakadtunk, ugyanis nem indult be a motor. Hát ezzel kezdődött végtelennek tűnő kálváriánk, melynek végén a teljes legénység kimenőt kapott. Máshogy fogalmazva kapitányi utasításra italozni kezdtünk, sőt voltak, akik az éjszakai discot is meglátogatták a városban.

Tehát röviden: miközben a szél erősödni, a horgonyunk meg szántani kezdett, a gépész csapat hamar megállapította, hogy a munka akkumulátorok mellett a különálló motor indító akku is, érthetetlen okokból lemerült. Hívtuk a charter céget, aki a hajóért felelős skipperhez irányított, aki visszahívást ígért. Közben, az erősödő jugóban vészesen közeledett a parti strandot védő bójasor. Most nagyon jól jött az előző esti körültekintő horgonyzás, hiszen volt hely körülöttünk bőven. Nem volt nehéz viszonyítási pontot találni a strandon, a fényképek között bárki megkeresheti…J.

Miközben a szomszédos yachtok legénysége várost nézett, hajóik ütötték-verték egymást a nem megfelelő horgonyzás és erősödő szél következtében. Elővettük a tartalék horgonyt, hogy azzal is segítsük a pozíciónk megtartását, a viszonyítási ponthoz képest…J Közben visszahívtak, hogy várjunk a szerelőre. (Mintha tudnánk bármi mást csinálni.) Nagy nehezen megérkezett egy fickó a városból egy vékonyka bika kábellel és egy igen kicsi (45Ah) akkuval. A motor csak lassan tekert, nem indult. Megállapította, hogy zárlatos az önindító, és újat kell rendeljen. Ma este, vagy esetleg holnap reggel tudja beszerelni, addig kérjünk segítséget a Hvar Nautica Centar-tól.

A kikötő emberei hamar kijöttek, és megállapították az általunk is tudott tényt, hogy a mára várható időjárásban veszélyes lenne itt maradni horgonyon. Nagyon segítőkészek voltak, felszabadítottak az öbölben egy bóját számunkra, egy erős hajóval mellénk kötöttek, és bevittek a bójára. Külön sztorit érne a 40 m lánc kézi fel csörlőzése, amikor egy húzásra 3 láncszem jön fel. A bója díját sem kérték el, bár lehet, hogy a charter cégnek majd kiszámlázzák a mentéssel együtt. Így bójára állva vártuk a szerelőnket és kezdtük meg a pálinkázást tehetetlen helyzetünkben.

Érthetetlen volt számunkra a diagnózis, ezért egy arra járó hajóból kölcsön kért akksival megpróbáltuk beindítani a motort. Egyből sikerült! Újra hívtuk a charter céget, ahol ragaszkodtak a szerelőjük diagnózisához, és nem járultak hozzá az akkumlátor gyors cseréjéhez. Ezzel biztossá vált, hogy a mára tervezett Bol – Milna útvonalunk helyett még egy napot és éjszakát itt töltünk. Már sötétedett, amikor megérkezett a szerelő az új önindítóval és megkezdte a szerintünk teljesen felesleges cserét. A legnagyobb meglepetés az volt, hogy a szerelőnek igaza lett! Az új önindítóval még a kis akksija is könnyedén beindította a motort. Ha mi beteszünk egy új akksit és elindulunk, valószínűleg újra bajba kerülünk néhány óra múlva, amikor azt is lemeríti a zárlatos önindító.

Korán reggel indultunk, 8 órakor már ledobtuk a görbe vasat egy tengeralattjáró barlang előtt. Friss péksüteményt reggeliztünk, majd fürödtünk és 4 turnusban dingiztünk be a hegy gyomrába.

Atilla elővette a beülőt és felhúztuk az árbocra, így elkészült a várva várt fotó is.

11-kor elértünk Bisevó szigetét, ahol másik 20-30 yacht legénységéhez hasonlóan, próbáltunk bejutni a kék barlangba. Sokszor nem látogatható a barlang, a bejárata 60-80 cm magas a tengerszint felett, ezért hullámzó tenger mellett nem lehet bemenni. Most nagy szerencsénk volt, 3 turnusban mindannyian bejutottunk, közben a többi yachtal együtt kőröztünk a barlang előtt, ahol 40-60 m mély a víz, ezért nem lehet horgonyozni. A barlang csodálatos élmény volt, mindenki egyet értett abban, hogy ilyen színeket még soha életében nem látott.

Tovább indulva, kellemes széllel vitorláztunk. Csináltunk egy be nem tervezett „ember a vízben” gyakorlatot, amikor Csabi kispárnáját lefújta a fedélzetről a szél. Nem találtuk meg a kispárnát! Ez is jól mutatja, hogy mennyire komolyan kell venni a tengert. A beesett „embert” (párnát) a figyelésére kijelölt Csabi hamar szem elöl tévesztette, hiába fordultunk vissza.

16 órakor értünk Hvar városba, ahol minden kikötőhely és bója megtelt addigra, így horgonyra küldtek minket a bejárat elé. Elég rosszul tartott a növényes tengerfenék, 3-szor is újra dobtuk a vasat és leengedtük az összes láncot, mire megfogta a hajót. Megszerveztük az ügyeletet éjszakára, pontosabban sorsoltuk. A szerencsésebbek megnyerték az este 10 vagy 11 órás horgonyőrséget, de az éjszakai és hajnali órákat húzók is elfogatták a feladatot.

A hajószakácsok babos konzerveket melegítettek, de volt, aki a város éttermei közül választott. Az esti városnézésre sem hagytuk teljesen magára a hajót, valaki (leginkábba Krisztián) mindig ügyeletben volt.

11-kor indultunk Vis sziget felé. Változó erősségű DK-i széllel vitorláztunk 20 tengeri mérföldet, délután 2-kor már bójára is álltunk a Vis város előtt. Beüzemeltük a dingit és megkezdtük a városka felfedezését.

Néhány sör után egy apró „fast food” büfében estebédeltünk. Csabi és Dávid biciklit béreltek, és elindultak az erőd felé vezető úton. Tibor és GTI Csabi a dingivel indultak felfedező körútra. A többiekkel pálmafás kis kocsmát választottunk a parton, és megkezdtük aktív semmit tevésünket.

A naplementével a hűvös is megérkezett, fagyoskodva vártunk a taxinkra a parton. Már azon gondolkodtunk, hogyan rakhatnánk tüzet a ruháinkból, amikor megérkezett a dingis különítmény, és 3 turnusban mindenki visszajutott a hajóra.  Sötétedés után még végignéztük, ahogy az érkező hatalmas komp majdnem átgázol az - érthetetlen okokból - a hajóút közepén bóklászó vitorláson, amely a félelmetes hajókürt hangjára, a keresőreflektor fényével kisérve tért csak ki.

Az első záporos eltöltött éjszakánk után úgy döntöttünk, hogy magunk mögött hagyva a közelgő borát délnek haladunk. Összehangolt csapatunk változó széllel és annál nagyobb jókedvvel örömvitorlázott. Magunk mögött láttuk a Velebitekről lebukó félelmetes bóra felhőket, és horgász zsinórunkat. Miután valaki leverte a horgászbotot Attila elkezdte kifogni az elképzelt halat, amit annyira komolyan vettünk, hogy többen levideózták az üres mű csali kiemelését.

Az eredetileg tervezett Primosteini állomás helyett, egészen Solta szigetéig jutottunk. Sikeres, papírforma szerinti kikötésünk után meglátogattuk az egyik éttermet, ahol megkóstolhattuk a helyi tengeri finomságokat. Az étterem és Maya - a pincér lány - hamar a kedvencünk lett. Ezután feltérképeztük az itteni tengerpart gyönyörű adottságait.

Este sör-bor-pálinkázgattunk a kokpitban, élveztünk ezt gyönyörű kikötőt és az estét itt Maslinicán. Tibor is filozofikus gondolatokkal határozta meg helyzetünket: „attól sz@unk, hogy be ne f@unk”. Első matróz 9-kor, az utolsó éjfélkor tért nyugalomra, az egyre erősödő - a változatosság kedvéért bóra jellegű – szélben.

Hajnal 4-kor indult a két sofőr. 5 órakor már az M7 tárnoki benzinkúton találkoztunk a 2 személyautóba - dingi motorral és az ellátmány egy részével együtt - bezsúfolódva mind a 10-en.

Meg sem álltunk a határig, ahol a migrációs hatások által meglehetősen zaklatott rendőrök csak azt tudták tanácsolni, hogy visszafelé dobáljuk el az iratainkat és válasszuk a zöld határt – mert most ez a divat arrafelé. A szokásos első benzinkúton elfogyasztott sör után 11-kor már meg is találtuk a sukosani kikötő 10-es mólóját (ami nem rossz Horvátország legnagyobb kikötőjében) ahol az első helyen állt a hajónk, Franciska.

A hajónk: Yacht Bavaria 50 Cruiser, 2005. Nem mai darab, de viszont jó nagy. Kerekítve 15 m hosszú és 20 m magas (mármint az árbóc), ráadásul 12 tonna. Igazából mindenkinek tetszik, hamar elhelyezkedtünk az 5 kabinban, szállásmester hiányában is kialakult a kabinbeosztás. A hajóátvétel problémamentes volt, a charter cég korrektnek tűnik.

Csabi és Ricsi elindult bevásárolni. 3 kis boltocskából összeszedték a 8 tételes bevásárló listát, aztán 15 km-t autóztak benzinért, ahol viszont volt egy nagyáruház is. 15 órakór elég erős 20-25 csomós szélben dobtuk el a köteleket. A tervezett gyakorló célú kikötési manővereket a szűk hely és a szél miatt el is halasztottuk. Délnek indultunk, és 3 óra alatt elértük a gondosan kiválasztott,  Landin névre hallgató, Bóra védett öblünket, ahol kb. 20 másik yacht között bójára álltunk és vártuk az éjszakára ígért viharos időt. A vacsora és egy-két pálinka után este 9-kor mindenki aludni próbált.

További képek jobb oldalt a linken!!!

Pénteken korán reggel, a Pakosztane-i bóján ébredtünk. A szomszédos katamarán legénysége hangosabb volt éjszaka, mint a város összes kocsmája együtt véve. Fél hétkor már a partról indultam visszafelé friss kenyérrel, és a papáék apartmanában alvó Katival és Martinnal felszerelkezve. Reggelinket a nyugott tengeren, menet közben fogyasztottuk el. 10 órakor már a Kornati szigetcsoport déli csücskét kerültük, majd a nyilt tengeren motoroztunk ÉNy irányba a szigetek melett. Megcsodáltuk a hatalmas sziklafalakat, szélcsendben ringatóztunk az Adria holt hullámain.

A szigetek közé hajózva a Pilot könyvben kerestünk ideális horgonyzó helyet, ahol a napi fürdésre és búvárkodásra sort keríthetünk. 14 óra körül szomoró szívvel hagytuk ott kedves kis lagúnánkat. Kárpótlásul áthajóztunk a Mala Proversa csatornán, és a Kornátok K-i oldalán indultunk visszafelé. Lassan megjött a mistral, gyenge 5-7 csomós szélben nyitottunk teljes vitorlázatot. A szél estig 16-18 csomósra erősödött, így az utólsó szakaszt már igen jó tempóban tettük meg Pakostane felé. Megint láttunk delfineket!

Szegény párom már előre rettegett az újabb hullámzós dingizéstől. Természetesen a legkritikusabb pillanatban, a sziklák melett, erős ráfújó szélben köpte be a gyertyát a motor, amin én már egyáltalán nem csodálkoztam. Evezővel és Katim síró görcsével, gond nélkül kötöttünk ki a parton. Miután sikerült újra beindítanom, visszafelé menet még a kezemben maradt a motor kormányrúdja is. Hangos pattanással tört le a rögzitő csavar, persze nem a nagy erőhatásoktól. Rozsdásodjon békében tenger fenekén... A külmotorhoz meg kell jegyeznem, hogy ilyet még nem láttam. (Ez nem jelenti azt, hogy nincs...)Tehát, nem volt rajta irányváltó, így üres fokozat sem! (Szerintem letört már az is...)Ha sikerült berántani, már mentél is. Persze csak addig, amíg megint le nem ált ...:)

Motor át, dingi fel és irány Biograd, majd a tankolás, ami sosem egyszerű. Péntek este nagy a tolongás a benzinkutak előtt. Ez párosul az igen gyakran tapasztalatlan legénységekkel, és a szerény manőverezési képességgel rendelkező kormányosokkal. Most segített még a 18-20 csomós szél is totál káoszt csinálni a kút körül. Hála a jó csapatnak, még a hajót is sikerült gond nélkül átadnunk estig úgy, hogy maradhattunk aludni, és reggel nem kell sorba állnunk a "chek-out"-hoz.

Amikor a csütörtökön megjavított motorindító gombra panaszkodtunk a hajót ellenörző fickó nem értette, hogyan indítottuk be a motort, mégis hogyan jöttünk vissza!? Aztán Krisztián csak megmutat a szétégett csavarhúzót, és a srácnak nem is volt több kérdése, egyből látta hogy nem kezdők vagyunk...:) Ellenörzés nélkül mindent rendben talált, és kipipált a listáján! Korrektek voltak, a búvár sem próbált ránk fogni valami sérülést.

Bőségeset vacsiztunk a kikötő melletti bódénál (Fast-Food), majd elkezdtük a maradék italok megsemmísítését a hajón.  Nem csodálkoztunk, amikor a szomszéd német legénységnek (2 nyugdíjas asszony) túl erős volt a magyar pálinkánk. Az már érdekesebb, hogy a másik szomszédos hajó szlovák kapitánya a vasárnap esti viharban inkább visszament egy kikötőbe a kiválasztott védett öbölből, és horgonygép javítást kért. Egyszerűen nem tudta, hogy gép nélkül, kézzel is le lehet engedni, illetve fel lehet csörlőzni a horgonyt.

Összeségében nagyon jól érezük magunkat. Az időjárás is tetszett, kipróbálhattuk a szelesebb tengert is. Viszont a Jeanneau mint hajómárka, már biztosan nem lesz a kedvencem. Persze a karbantartás is okozhatja a sok bosszúságot, immár második alkalommal. Tehát az aksik kb 2 órát  bírták a hűtőt járó motor nélkül. A motor csak néha indult be "normálisan". Olyan volt, mintha valami konténeres óceánjárón lennénk, hívtuk a gépész csapatott motorindítás előtt. Sok bosszantó apróságot nem is részletezek, de eleinte az autóiparhoz hasonlitva a renault csoportba soroltuk, majd később azon belül is a régi dáciák környékére helyeztük szegény hajónkat. Mindezek ellenére megszerettük "Ana"-t, aki otthonunk volt és vigyázott ránk egy hétig a tengeren. 

Ide tartozik még egy élmény, egy igazán csodálatos hajó, ami ritka látvány az Adrián. Nekünk mégis volt szerencsénk a mólónkon megcsodálni: Hallberg-Rassy 55! Akit érdekel, keressen rá!

Végül az elmaradhatalan statisztika az 1 hétre:

- 140 tengeri mérföld, 35 csomós legerősebb szél 40-45 csomós széllökésekkel

- 4 kikötőben, 2 bóján töltött éjszaka

- 84 liter sör, 10 liter bor, 2,5 liter pálinka, 54 liter ásványvíz

- 6 GB fotó és videó

- legalább 10 delfint láttunk, összesen 4 alakalommal!

Még hajnalban is halottuk a bóra hangját, szinte sípolva sűvít a kikötőben a rengetek árbóc és álló kötélzet között. Megvártuk az előjelzett enyhülést, dél körül kellemes 10-15 csomós szélleben indultunk Pakostan felé. Bójára álltunk Katiék apartmana előtt, és dingivel mentünk érte a partra. Teljesen elgyengült szélben motoroztunk Pasmann sziget egyik lakatlan DNy-i öbléig. Utunk során láttunk több halneveldét, és egy csodás birtokot a lakatlan szigeteken. Az öbölben ledobtuk a vasat és fürödtünk, búvárkodtunk a zöldes kék tengerben, a lányok napoztak a fedélzeten. Persze néhányszor koccintottunk is a majdnem teljes létszámot ünnepelve.

Erősödő ÉNy-i szélben indultunk vissza. Kellemes vitorlázás volt, még Martin is élvezte ahogy dönt a hajó és hasítjuk a hullámokat, motorzúgás nélkül, a természet erejével haladunk célunk felé. A tervezettnél hamarabb, 6 óra körül bójához kötöttünk Pakostane előtt. Kati nagy örömére erős hullámzásban indultam vele a part felé a dingivel.

Közben a hajószakács és kuktái, nagy gondal készültek elő a konzerv vacsoránk melegítéséhez. Csodás naplementét láttunk, majd vacsora után a házaspár fáradságra hivatkozva lemondta a tervezett esti partraszállást. Mi persze nem tudhattuk, hogy mi lehet a háttérben, de magukra hagytuk őket a hajón. Az esti szélcsendben, nyugott vizen dingiztünk Krisz fejlámpájával a partra. A városkában sétáltunk Katiékkal, megnéztük a kis kikötőt, és ettünk egy nagyon finom fagyit is. Visszafelé Krisz dingimotor berángatás közben könyökkel ütötte le Attilát, én szerencsére nem kaptam.

Esztiék jól aludtak..:) Atti, mint akit kiütöttek. Krisz és én küzdöttünk a szúnyogokkal.

UTC 22:00, POZ 43°54,295'N 15°30,371'E, Bf1, Víz: 23C°, Levegő: 26C°